A magamfajta illusztrátor számára mindig vonzó feladat a jövőbeli világok ábrázolása, ahol többnyire  a techno-tudomány dívik. A fejlesztések emberek nélküli, vagy cyborgoktól hemzsegő  jövőt vetíthetnek előre. De az is elképzelhető, hogy a masinák csak még egyszerűbbé teszik majd a mindennapjainkat. 

A mesterséges konstrukciók egyszer talán sokkal többre lesznek képesek, mint manapság azt sokan képzelik. Ha eljön az intelligens háztartási gépek aranykora, az ember akár társaloghat is a porszívó robottal, miközben az takarít.

Ez a fajta mentalitás jelenik meg a sci-fi munkáim többségén. Íme, néhány gyöngyszem:



A Karcolat képregényrajzolói pályázatán harmadik helyezést értem el a Tequila   képregényemmel.wclap.gif

A helyezett képregények a Kimte honlapjának Galériájában  megtekinthetők. wtup.gif 

hamzapal-tekila01.jpg



Ez… ez félelmetes!
Tudom, hogy ott van!
A bokor mögött, a majomkenyérfától jobbra…
Csak arra vár, hogy elmenjek mellette, hogy aztán orvul rám támadjon, és a frászt hozza rám!
Tudom!
A papival is ezt tette. Szegény papi… amikor meglátta a lábai elé ugró fenevadat, úgy megrémült, hogy világgá szaladt, és nem jött vissza. Talán még mindig fut, pedig már nem kergeti senki…
Én nem akarok így járni. Inkább lemondok azokról a finom gyümölcsökről, amik a fa közelében nőnek. Pedig csorog a nyálam, hogyha rájuk nézek, és a pocim is korog, ma még nem ettem semmit… És nem is fogok, amíg az a lesben álló szörny el nem megy onnét, az biztos!
Hajaj!
Mozog a bokor… ez az izé felém jön! Istenem, kiszúrta, hogy hol vagyok!
Pedig próbáltam álcázni magam. Már egy órája állok itt szobormereven, mint egy kőszikla, és mégis kiszúrt az álnok!
De mit csináljak, ha egyszer gyötörnek a szelek? Már majd szétdurrantam, muszáj volt kiengednem… a fene gondolta, hogy ez ilyen hangos lesz.
Pfuj! De büdös van! Ez én voltam?
Anyám, de csípi a szemem… hajaj, könnybe lábadt szemmel nem látom rendesen a vidéket.
Uram atyám, most hogy fogom megállapítani, hogy merre bujkál az a… az a…
Az előbb még felém jött!
Lehet, hogy már előttem áll?!
Édes Istenem, és én nem látom!
Jaj, ne! Valami hozzáért a lábamhoz!
Futás!
Tudtam, tudtam, hogy ma szívbajt fogok kapni!
Huh, hamarosan utolérem a papit, ha ilyen tempóban rohanok…
Kiugrik a szívem, meg kell állnom… remélem lehagytam azt a görényképűt.
Lih, lih!
A terep tisztának tűnik, úgy érzem sikerült leráznom… va-vagy mégsem?!
Az a vörös bokor miért hullámzik ott előttem, amikor nem is fúj a szél?
Gyanús! Fölöttébb gyanús!
Atya világ, ez ő! Ott van a bokorban! Ezer közül felismerem a szuszogását!
Ja, persze nem is ő szuszog, hanem én. Nem is csoda, ennyi futás után… volt vagy tíz méter.
Ezt nem értem, én sokkal nagyobb és erősebb vagyok, és mégis kiver a víz tőle.
Miért? Miért?!
Ez nem mehet így tovább! Most az egyszer nem fogok elfutni. Nem élhetem egész hátralevő életem rettegésben!
Szembenézek vele! Szembenézek a legnagyobb félelmemmel, és legyőzöm! Hisz az a kis csótány is csak egy állat…
Gyere csak elő, már nem félek tőled! Na, mi van? Már nem olyan nagy az arcod mi… micsoda?!
Itt van előttem… most eltaposom… ő csak egy egér, én meg egy hatalmas elefánt vagyok!
Szépen felemelem az egyik lábam, így, aztán… aztán, iszkiri!



Nemrég elővettem egy régebbi ceruzarajzomat és megdolgoztam PS-ben, ímhol az eredmény:

hamzapal-deneverdemon.jpg



Ma rendet raktam a képregényes szekrényemben, a nagy szortírozás közben ráakadtam egy ősrégi vázlatfüzetemre. Ha már a kezem ügyébe került, belelapoztam. A régi firkálmányaimat nézegetve rám tört a nosztalgia. Főleg, amikor megpillantottam az első képregényeim egyikét.  Megrohantak az emlékek, percekig csak vigyorogtam rá a szekrényre, meg a vázlatfüzetre.  Hirtelen kedvet kaptam, hogy újraolvassam a képregényeimet. A felbujtó képregényt mellékeltem a szöveghez. Hátha más is kedvet kap egy kis nosztalgiához. Elő a régi képregényes füzetekkel! :)   

hamza_x-men_11.jpg     hamza_x-men_21.jpg

hamza_x-men_31.jpg     hamza_x-men_42.jpg

hamza_x-men_51.jpg   hamza_x-men_61.jpg



Crei kérésére, pár univerzum, ahová szívesen ajtót nyitnék:

 femtrooper.jpg

A Star Wars világában sötét sith lord lennék, és bizonyosan jó sok embert megkörnyékeznék, hogy álljon át az én oldalamra, főleg Padmét. :D Klón katonákat gyűjtenék magam köré, de nem a jóarcú Jangó Fett fénymásolatait… Aztán igáznám lefelé a népeket.

 wolv62_www_kepfeltoltes_hu_1.jpg 

A Marvel univerzumban farkas bőrébe bújnék a legszívesebben. Megagyalnék pár nekem nem tetsző szuperhőst, és másokat. Amikor meg nem a világot mentenénk meg hős társaimmal, keményen buliznék, innék és cigiznék, a szuper regenerálódási képességeimnek hála másnap kutya bajom nem lenne. :)   Ja és tök komolyan nyitnám ki a sörös doboz tetejét: az adamantium karmaimmal. 8)  

 alien-vs-predator-ff07.jpg

Az Alien & Predator világán, full képességekkel rendelkező vadásznak születnék, és gyűjteném az Alien trófeákat azokon a vad bolygókon, ahová előzőleg egy Alien-kiráynőt csempésznek a Predátorok, a kedves rokonok.

 sga-s4-mgm.jpg

A Stargate Atlantis univerzumban elég, ha én lennénk Shepherd parancsnok jobb keze, aztán vele és a vukival veszélyes küldetéseken agyalnám a sötételfeket, akarom mondani a lidérceket. :D Aztán, ha netalán megsérülnénk a véres harcokban Dr. Jennifer Keller ápolgatna. :P

seychellesszigetek1.jpg

Majd ha ezeket a világokat végigjártam valószínűleg két hétre elutaznék a Húsvét-szigetekre pihizni, hogy visszatérve újabb univerzumokat látogassak meg…



Darth Vader: – HÖÖÖ-FHÖÖÖ-HÖRÖÖ-PFÜÜ!
Na most már elég kemény a matrac, padmé?

darth-vader.jpg    vader.jpg

chewie.jpg

Chewie: – Min töprengsz Lejám?
- Hát hogy lehúzzam-e a bugyimat.
- Na de lejám!

- Mi van kiírva a Mos Eisley-i kocsma falára?
- ???
- Haverok, buli, bantha.

solo.jpg  leia.jpg 

jones_chewie.jpg  

- Te képzeld, ez a Tripio ma feszít, mint Cheweie a szemétzúzdában.
- Artu Detto…

c2d2.jpg    r2d2b1.jpg

   - Kicsoda Yoda?
- ???
- Ő igazából Gollam, csak megszerezte a gyűrűt!

yoda.jpg    tripio.jpg

- Hogy beszélnek a Birodalmiak?
- ???
- TIE-szólással.

clone21.jpg    clone31.jpg

Tripio odaszól Artunak: – Te, ez a Solo úgy belezúgott Leiába, mint Boba Fett a Sarlacc-ba!

boba-fett.jpg



sperlonga.jpg 

Ezerféle kreatúra népesíti be kék bolygónkat és környékét. A fantázia szülte lények sok művész érdeklődését felkeltették már, talán mert több fantáziát ígért, mint egy szimpla alak, vagy egy létező jószág.

 Így van ez a korokkal is: a képzelet szeret a régi, letűnt korszakokban és a távoli jövőben is bóklászni, akárcsak a kitalált világokban.

A videók utazásra invitálnak a fantázia világában :

Beautiful Fairy and Fantasy Art

Fantasy Art II

Victoria Frances – Lies



luis006.jpg 

Luis Royo festő, illusztrátor, dekoratőr és belsőépítész. Képei nem kimondottan prüdériától mentesek. Közel mindegyiken bűbájos hölgyek pózolnak, legtöbbször lenge öltözetben, tetováltan, vagy szárnyakkal, szarvakkal ékesítve, egy-egy bestia köreiben. Női alakjaiban ugyanúgy megtalálható a kecsesség, mint a brutalitás és vérengzés. Kompozíciói tele vannak tűzdelve fantasztikus elemekkel. A hátterek utalhatnak fantasy világokra, vagy a távoli jövőre, esetleg fegyverek utalnak a kompozíciót övező világ vadságára. Ezekről a képekről már messziről felismerhető alkotójuk.

Royo kompozíciók zenei aláfestéssel:        

Enigma & Luis Royo

Prohibited Book 18+!



hamza_comb_radir.jpg hamza_sotet_zsaruk.jpg

hamza_bagdad.jpg hamza_star_sex.jpg

A képregények a következő alkotások karikatúrái: Tomb Raider, Men in black, Star Wars, Star Trek, Aladdin.




    RSS
    január 2012
    H K S C P S V
    « okt    
     1
    2345678
    9101112131415
    16171819202122
    23242526272829
    3031  
  • About

      Nullam sit amet nisl ac erat luctus tincidunt. Etiam dui lectus, vulputate eget, dignissim ut, bibendum eget, odio. Donec dignissim sapien. Duis est. Aenean sit amet orci eget risus gravida tempor. Morbi porta mattis orci. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Ut tortor. Nullam nec nulla dignissim dolor aliquet vestibulum. Donec viverra. Integer ipsum ligula, fringilla sed, ultrices et, convallis at, pede.

  • My del.icio.us